Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A NEW WORLD

 

A VÉGTELENBE ÉS TOVÁBB

Nos, elég sok magyarázattal fogok tartozni a dolgokért amik szerkesztés szempontjából történtek/történnek az oldalon. Elhagytam egy oldalt, mert úgy éreztem, hogy az ott rólam kialakult kép amit kialakítottam magamról, bőven nem az aki valóban vagyok, úgyértem az volt, csak az utóbbi pár hónapban megváltozott. Létrehoztam a royals.gportalt és itt folytattam a blogolást. Viszont nem sokkal ez után elkezdett szörnyen furdalni a lelkiismeret, mert az a blog már nagyon régóta ott, valamint a szívemben, és az odalátogatók, kommentelők, más portálosok sötöbö sötöbö, nagyon sokat segítettek nekem a fejlődésben, ami a szerkesztést, és az életben lévő dolgaimat illeti. Szóval úgyéreztem, hogy baromság ott hagyni azt a helyet, mert ezzel otthagyom azokat is, akik azt a blogomat olvasták. Ígyhát úgy döntöttem, hogy véglegesen is visszatérek ode, és bár lesznek változások az írási stílusomban az előző bejegyzésekhez képest, de ott maradok, és boldogítok mindenkit. Én a régi vagyok, és ne aggódj abból, hogy Te-nek szólítsalak, abból nem engedek, az ironikus, mindent elbagatelizáló hangulatember, énemből sem engedek, úgyhogy ha eddig kicsit is volt ami tetszett neked az oldalamban akkor nyugodtan maradj ott, és fogd a fejed, hogy hogy lehetek ilyen, vagy nevess velem, vagy sírj, akárhogyis legyél ott! ;) Köszönöm.

 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!